Tudom, lerágott csont, de...

Lelki szemeim előtt látom, hogy Valen már mondja is nekem mumble-n, hogy: "Halló, n1ven vagyok és nem írok többé blogot!" DE, úgy gondoltam, hogy az ínséges idők, ínséges döntésekre kényszerítik az embert, és mindamellett, hogy a blogot is visszaimportáltam és újraírom (sajnos a régi és hótegyszerű téma elveszett, ezért ez az új dizájn), még HL szezonba is jelentkeztünk... Na de ne siessünk ennyire előre, úgy gondoltam, hogy az első bejegyzés egy kis kompetitív frissítéssel induljon, mert hát lenne miről írni.

Először is a legerősebbel kezdeném, nubbival, aki eleinte HL season 20-ban nyerte meg csapatával a Prem divet, most a 6v6 S35-ben is megnyerheti. Ha ez megtörténik, akkor biztosan magyar rekordnak lehetünk szemtanúi, ugyanis volt már rá példa, hogy magyar játékos került prem divbe, de olyan még nem volt, hogy 6v6 prem divet nyerjen. Nubbiéknak az Ascent.EU és a LEGGO meccs győztesével kell majd megkűzdeniük.

Ha már S35, akkor nem feledkezhetünk meg a HSE-ről sem, akiknek majdnem minden meccsén ott drukkoltunk Valen twitch csatornáján. A HSE végül 23. helyen végzett 18 ponttal, ami egy közép-alsó mezőnynek felel meg. Ez betudható annak is, hogy a csapatban többszöri lineup probléma adódott, a main soldier Demon szezon közben kilépett, őt követte rb is, így a pyro main, död volt kénytelen belépni demoman kasztba. Szóval a csapatban bőven voltak konfliktusok és hogy ezeket pont szezon közben kellett intézni, meg is látszott a srácok eredményén. A szezon számukra véget is ért így, és szomorúan láttam, hogy Gergosz 1 hete kidobott minden játékost a HSE-ből, remélhetőleg ez nem a HSE végét jelenti, hisz amúgy a srácok 9v9-ben és 4v4-ben is tolják az ipart.

És ha már 9v9-ről is szó esett, akkor nem lehet elmenni a HL open mellett sem, ahol is TACO! jr. névvel indultak a HSE tagjai és eddig egy szép eredménnyel 9. helyen állnak. Eddig 3 meccs ment le a szezonból, de van még 2 meccsnyi idejük beérni a playoff helyezésekre.
A TACO! jr. felállása:
Scout: sunny
Soldier: Gergosz
Pyro: död
Demoman: Simonslash
Heavy: Kristof
Engineer: zudas
Medic: akna
Sniper: dest
Spy: Botmon

A hagyományokat őrizni kell, szóval most sem maradhat el: Hajrá magyarok!

Megjegyzések

  1. Végül de nem utolsó sorban a támogatásokat,illetve adományokat természetesen elfogadjuk,amelyek nem kötelező jellegűek de ajánlottak.Ezeket előre is köszönöm.Az ezekből eredendő adóm 1%-át majd N1vennek prezentálom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése