2018. július 11., szerda

Elfogtunk egy levelet: invis tollából


Összefoglaló az elmúlt fél év eseményeiről.


Fél év eltelt már két poszt között és az emberek okkal háboroghatnak, hogy mennyi minden történhetett aközben amiről cikket lehetett volna írni. 
Az egyik szép nyári estén az egyik (az előző posztban már esetlegesen kapitány és válogatott alapanyagnak kitüntetett) játékos, nubbi élő adását néztem jó magam és még pár néző, köztük tuja, Perlex, Neon és még maga n1ven is. A csevegés a szokásos módon folyt le az élő adás mellett, egészen odáig amíg meg nem kérdezett valaki chatben, miszerint „Lenne-e kedvem írni cikket Neonnal?”. Emlékezetem szerint ez a valaki tuja alakjában öltött napvilágot aznap. Erre a kérdésre körvonalazódott bennem egy ösztön, ami erre az „ingerre” aktiválódott. Másnap meg is kerestem n1ven-t ezzel a kérdéssel és ha minden jól megy akkor ez a poszt nem csak ötletként lát napvilágot, de a blogon is nagy valószínűséggel kint lesz.
Ezt a kis „háttérsztorit” muszáj volt leírnom csak hogy hitelesebbnek tűnjön az egész, de nem húzom tovább a szót, megpróbálom összefoglalni, hogy az elmúlt fél évben mi történt a szerény magyarság köreiben.

Múlt év decemberében a Jin Jang Mid-ben való menetelése véget ért 2 győzelemmel és 3 vereséggel. Az egyik jelentősebb működő magyar csapat így már egy jó ideje megszűnt. Ennek az oka a már majdnem hogy megszokott csapatban létrejött nézeteltérések voltak, amik sajnos velejárói a magyar csapatoknak, ugyanis (tisztelet a kivételnek) a legtöbb magyar csapat jó ha megél legalább 1 vagy 2 szezont.

Tuja az inVision-ben szépen helyt állt gépágyúsként, a csapat prem-ben 4 vereséggel és 1 győzelemmel zárta a szezont. A szezont követő díjátadó ünnepségen ráadásul tuja megnyerte a „Legjobb debütáló játékos” díjat a 14. szezonban. Gratulálunk neki így utólag is megint!
Highlander szezon után szokásosan jött a 6v6 szezon ideje ami a magyarok szempontjából nem volt egy rossz időszak. A szezonnal együtt újra bevezették a számozott division-t is, ami  Division 1-re és Division 2-re taglalta a HighDivision-t.  Perlex, tuja éscsiga egy külföldi csapatban, név szerint a Team-ben (elég kreatív nevű csapat) játszotta végig a 29. szezont, 5 győzelemmel és 2 vereséggel.
Ezzel az eredménnyel bejutottak a playoffokba, ahol egy ismertebb névvel, nevezetesen a LEGO-val találkozhattak a srácok. A playoff meccset kétszer is lejátszották mivel a LEGO-s játékosok közül páran Main Class-okkal játszottak, ami kicsit unfair lehet ha a LEGO-ról beszélünk, mivel ők egy prem csapatot képeznek már egy jó ideje, viszont idén úgy gondolták hogy Div 2-ben kicsit mulatoznak. A meccs első felvonását követően követelték a srácok a meccs újbóli lejátszását erre az okra hivatkozva, ami demo fájl illetve képernyőmentések alapján el is lett fogadva, bár így sem nyertek, de összességében egy jó szezont játszottak.

Open-ben alakult egy teljesen magyar csapat Cerberus névre hallgatva, aminek jómagam is tagja voltam robbantósként. A csapat kezdeti lineup-ja képlékeny volt, de az első két hét elteltével egy szilárd, maradandó lineup alakult ki. A szezont 6 győzelemmel és 1 vereséggel zárták le, amit defaultloss formájában kapott a team, Reoccurring pályafutására hivatkozva, ami az Open-hez képest magasabb volt, így a továbbiakban ő csak Szanitécként munkálkodhatott a csapatban, más osztállyal nem vehetett részt a szezonban.

A csapat a maga 6 győzelmével is simán továbbjutott a playoffok-ba, ahol a negyed és az elődöntőt megnyerve továbbjutottak a döntőbe. A döntőben kikapott a csapat és így 2. helyezett lett a szezonban.

A jelenlegi 6v6 szezonra megalakult újra a GECITAX, ám ez Mid-ben 4 hétig tartott, 1 nyereség, 1 döntetlen és 2 vereséggel zárva a csapat droppolta a szezont.

A szezonban unexist néven futó magyar csapat üzemel jelenleg is Mid-ben, több-kevesebb sikerrel, eddig 2 defaultwinnel és 4 vereséggel.

A mostani Highlander szezon PreseasonCup-ját követően úgy látszik hogy az inVision újra indul Premiership division-ben megint.

Nubbi az idei szezont szintén Premiershipdivision-ben fogja elkezdeni soldier-ként az opeen_squad-al. Neki ez lesz az első szereplése prem-ben így a magyarok még egy játékost tudhatnak magukénak, aki elérte a Premiershipdivision-t.

A NationsCup-ról pedig még röviden annyi hogy valószínűleg, Perlex elmondása szerint ha sikeresen kapitánynak választják, amire nagy eséllyel nyújthat be kérvényt az ETF2L adminoknak, akkor papírformán egy következő lineup jöhet létre elképzelése szerint:
Scoutok: csiga és guraoz
Soldierek: tuja és Perlex
Demo: PingWIN vagy Neon
Medic: zhoxk

Mivel PingWIN visszatérése még nem borítékolható, de Perlex esélyt lát erre még is, viszont zhoxk idei visszatérése a NationsCup-ra szinte biztosnak mondható, csiga azonban szintén kérdéses, kellemes meglepetésként guraoz-t pedig már egy ideje nem lehetett látni magyar színekben játszani, de úgy tűnik hogy erre most még is sor kerül ezúttal.

Reméljük hogy a srácok NationsCup-on jól teljesítenek majd ha megvalósul a végleges lineup. A NationsCup július 15-én kezdődik el a csoportkörökkel.

Nyár végefele pedig a NationsCup-on kívül idén újra kezdetét veszi az Insomnia 63 LAN rendezvény amire érdemes lesz majd ránézni. A LAN augusztus 24.-27. között fog lezajlani.

Ennyi lenne a regényem az elmúlt fél év eseményeiről, a magyar fiúknak pedig előre is szurkolunk! Hajrá srácok, Hajrá Magyarország!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése