2016. július 18., hétfő

Nyári Mondocon

Egy fergeteges anime/gamer exporól van szó, nagyon sajnálom, hogy SusziX, a legnagyobb animefan nem jött el, annak ellenére, hogy hónapokkal előtte már tervezte a feljövetelt. Szóval a terv az volt, hogy remy, bazso, Cleanfreak, Paragon, Darklight és én összefutunk, ez többé-kevésbé sikerült. Szóval, szombati napon, azaz 16-án indult a Mondocon, ezen a júliusi napon gyönyörűen sütött a nap... ja nem, irgalmatlanul esett az eső egész délelőtt... Szóval ezen a szép esős napon beálltunk a sorok közé, össze-vissza kérdezgettük melyik sor hova vezet, ám csak egy olyan 20 perc múlva derült ki, hogy rossz sorban állunk, szóval mehettünk is vissza a "rendes" sorunk végére. Kitáblázva persze nem volt semmi, egy rendező/szervező srác ugrált jobbra-balra 2000 ember között és kérdezgette, hogy kinek milyen jegye van, hogy útba igazítson embereket. Nem viccelek, 1,5 óra sorban állás és esőben való ázás után sikerült bejutnunk. Ekkor még Dark-kal ketten vacogtunk egy ernyő alatt, szóval a bejutáskor találkoztunk Paragonnal, aki egy jedinek volt öltözve:


Azt sajnos nem mondhatom el, hogy a fénykardjának nem volt pengéje, szóval csak egy világító vibrátor féle volt a kezében. :D

Ezután, egy olyan jó fél óra keresgélés után rátaláltunk druszámra, remy-re, akitől egy rövid beszélgetés és sétálgatás után elváltunk, ő ugyanis társasággal volt, csak összefutottunk. Szóval, valamelyest körbenéztünk, mindenütt beöltözött cosplay-esek, egy-két igen igényes, egy-két igen alulöltözött. Aztán volt egy csarnok ahol mindenütt kis boltos-standok voltak, az egyiknél annyi mangakönyv volt, hogy 3 telet is át lehetett vészelni, volt még 1-2 könyvárus, egy társasárus, pár japán édesség és ételárus, egy olyan stand, ahol annyi anime/filmhős/gamer bábú volt, hogy az egész Mondoconon résztvevő embertömeget ki lehessen elégíteni babaügyileg...

Aztán volt a gamer terem, ahol is lehetett Hearthstone-ozni, táncikálni táncparkettes játékokkal, autóversenyezni, PS4-en és XboX-on különféle játékokat kipróbálni, valamint ebben a csarnokban volt a PC Guru standja, volt egy gamer stand, ahol kulcstartók, pószterek, szintén játékfigurák és hasonló nyalánkságok voltak, aztán volt a társassarok, ahol különböző társaspartykat mutattak be, volt egy műanyagfigura festészet, volt Star Wars, The Doctor, Fallout, Alien, Starcraft és különböző más stand, ahol home-made kellékek voltak kiállítva, végül itt volt a gamer színpad is, ahol első napon talán a LoL verseny és a Starcraft volt látható, bár fene tudja, annyira nem figyeltünk.

Aztán második napon találkoztunk bazsowicz-cal, akit sajnálatos módon én ébresztettem fel, mikor is felhívtam fél 11-kor hogy merre jár. :D Hát bazso még aludt... szóval újfent találkoztunk Paragonnal, aki a vasárnapi napon más ruhába volt öltözve: 

Ezúttal ő volt Edward Van Halen... vagyis nem, valami Edward volt valamiféle Assassin's Creed-ből. Fene tudja, ehhez sajnos nem értek, ahhoz azonban már igen, hogy kell felsegíteni Paragonra a rucit, ugyanis a tavaszi Mondoconhoz hasonlóan, itt is nekem kellett segédkeznem a külnböző övek és csatok felaggatásában. :D 

14:00-kor kezdődött aztán az Overwatch döntő, amit nagyon is meg akartam nézni, szóval Dark akarta vagy nem, el lett rángatva a színpadhoz, ekkor találkoztunk bazsowicz-cal, aki elmondta a tuti tippet, hogy ki nyeri majd a meccset... a tuti tipp bejött, tényleg a Team Intense nyert, de azért ehhez annyit, hogy a másik csapat 2 beugróval játszott, ugyanis 2 emberük nem tudott elmenni a Conra. A technikai háttérhez annyit, hogy a meccs első 10 percében egy szponzor képet láttunk, és igen a meccs alatt... Ha nincs a 2 kommentátor, hogy gatyába rázza a közönséget, annyira elúszik az érdeklődésem, mint ahogy eláztunk a szombati napon... Szóval a kommentátorok tartották bennünk a lelket, és igen jó beszélőjükkel elvitték a műsort, ugyanis a kép visszajövetele után sem lett sokkal izgalmassabb a meccs. A döntő BO5 volt, de talán 20 percbe sem telt a Team Intense-nek, hogy lehozza az első 3 map-et, így a döntő véget is ért egy laza gyaloglással, ezután még körbenéztünk itt-ott, majd búcsúztunk Paragon-tól, és búcsúztunk volna remy-től és bazso-tól is, ám őket nem találtuk már ekkor. És üdvözöltük volna Cleanfreak-et is, ám ő vele egyáltalán nem találkoztunk, ha minden igaz Paragon váltott vele pár szót, de Dark és én nem találtuk, pedig ő is beöltöztt MLG sniper-nek:


Igaz, csaltam, ugyanis ez a kép a tavaszi conról készült, de állítólag ebben a ruhában volt a mostanin is. 

Szóval összességében maga a Con hangulat nagyon jó volt, mindenütt őrültebbnél őrültebb emberek, azonban magában a szervezésben kicsit csalódtunk, a jegykezelés és a személyes cuccaink átkutatása kicsit rosszul volt megoldva, de remélhetőleg a szervezők a következőre jobban felkészülnek majd időjárás terén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése