2015. október 10., szombat

Pécsi PlayIT!

Volt ma egy pécsi PlayIT!

A helyzet az, nagy készületben voltunk már erre a pécsi TF2-esek körében, és egész szép számban gyűltűnk össze, de ne rohanjunk előre, kezdésnek a 200 FT-os áfásszámla a kenyérről és Yoszival való találkozás!

Mivelhogy Yoszi drága csak nemrég került Pécsre, így vállaltam a kalauz szerepét, ami nagyon rosszul sikerült, de legalább annyit meg tudtam mutatni Yoszinak, hogy kell kilukasztani a buszjegyet a buszon. Ugyanis a buszjegyet a lukasztó tetején levő fekete nyílásba kell tenni, majd kézzel manuálisan meghúzni, na már most szegény Yoszi a lukasztó elejébe próbálta tunkolni a jegyet, ám az automata rossznak bizonyult (gondolta Yoszi), így inkább annyiban hagyta a dolgot...

Na de még a sikeres jegylukasztás előtt a 130-as számú járat gyakorlott használója, Nénike (nevezzük csak így, mert nem tudtuk mi a neve) és annak lánya segéltek nekünk az eligazításban, így sikeresen felszálltunk a buszra, ami bizony a jó irányba vitt minket. A Pécs Plázánál leszállva hamar odaértünk az Expo-hoz, ahol nagy megdöbbenésre az elővásárlói sor hosszabb és gyötrelmesebb volt, mint a helyben vásároltaké...

Szóval egy fél órás várakozás után Yoszival sikerült betuszkolódnunk az Expoba, ahol az ingyenesnek hitt ruhatár nem volt ingyenes, de nagy örömünkre a Gamestar standnál találtunk egy ismerős arcot, mégpedig Somit, szóval, megkérdeztük mi kapható, és bár Somi igen lelkesen mesélte a magazinok és azok tartalmainak részletességét, se Yoszi se én nem vettünk semmit. Szóval búcsút véve indultunk is tovább, ahol Somiék standja helyezkedett el, abban a teremben nagyjából csak kipróbálható játékok voltak és bizony, hogy nem olyasmik, amik érdekeltek minket. Szóval kipróbálás helyett inkább mentünk a következő terembe, ahol volt pár érdekes dolog, de mivel volt még egy terem, oda is betértünk. De mielőtt betértünk volna, Yoszival erősen próbáltuk letölteni a netpincér alkalmazását, hogy egy ölelést pörgessünk a szerencsekerekükön. A feladat az volt, hogy letöltsd a netpincér alkalmazását, értékeld, és aztán a szerencsekereken pörgetve kaphatunk ajándékot. Mivel az alkalmazás androidra való, így én a Windows Phone-ommal lőve voltam, de Yoszi szerencsére kiszugerálta az ölelés pörgetést, így a szép kis netpincér lányt megölelve már megérte Yoszi eljövetele. Közben beérkezett Tavaszi és szaktársa, Vazul, aki nemcsak, hogy lelökte a törököt Nándorfehérvárnál, de a vereckei hágón is átvezette a magyarokat. Tavasziék előtt még belefutottunk Ewokba és Kornélba is, velük is váltottunk pár szót, majd Tavaszi, Vazul, Yoszi és én elindultunk tovább utunkon.

Gondoltuk beállunk Oculus Rift-elni egyet, fél órás sorbaállás után fél perces öröm vette kezdetét, a nagyon izgi hullámvasút tényleg nagyon intenzíven hatott, és bár a sor kivárása nagyon fájdalmas volt, a kis hullámvasút után azt mondtuk megérte teljesen. Ekkor futott be BizBasz és Birdy is, szóval így 6-osan elindultunk körútra. Yoszival gondoltuk játszunk egy FIFA-t, bár akkora sor volt, hogy inkább kihagyjuk a dolgot.

Épp be vagyok szarva a hullámvasúton

Ezután jött az 576 stand, ahol Yoszi volt olyan kedves és beállt önkéntesnek. Az árlistát rendületlenül kezdte osztogatni, és majdnem volt olyan ügyes, hogy a bátyáimat is megkínálja egy árlistával, bár ők nem fogadták el. :DD Szóval, ebben a teremben is körbenézvén kiderült, hogy elég gyengusra sikeredett ez a pécsi PlayIT, így gondoltuk elmegyünk kajálni egyet a Pécs Plázába, ekkor már csak Yoszival voltunk ketten, idő közben jó párszor elvesztettük egymást, de valahogy így voltunk felosztva, Yoszi velem, Tavaszi Vazullal, míg Birdy BizBasszal. Szóval Yoszival ketten elmentünk a plázába, ahol én egy drága és szar gyrost ettem, míg Yoszi 2 szelet rántott húst és egy marék sültkrumplit. Yoszi nem bírta megenni a 2. szelet húst és kedvesen felajánlotta. Az alábbi párbeszéd zajlott le:
- Nem kéred a húst? Edd meg nyugodtan. - Yoszi.
- Nem, nem kérem kössz. - én.
- Miért nem? - y
- Mert nem akarom megenni. - én.
- De én ragaszkodom hozzá. - y
Ekkor majd összeszartam magam a röhögéstől, mert Yoszi a kijelentés mellé egy olyan komoly képet vágott, hogy csak na. :D Azért sikerült rábeszélnem arra, hogy ne etesse meg velem a megmaradt húst. Ekkor érkezett Tavaszi és Vazul, akik lelkesen meséltek a mulatós versenyről, ami igazából autós verseny volt...

Tavaszi töm.
Szóval a nagy kajálás után visszamentünk a PlayIT-re, majd Yoszival csak azért is kivártuk azt a FIFA sort, ahol is 2 támadásomból 2 gól született, míg Yoszi több, mint 15 támadását kivédte mester kapusom, Weidenfeller. :D Ja igen, Yoszi a Napolival volt, én meg a Dortmunddal. Szóval annak ellenére, hogy Yoszi 80%-ban birtokolta a labdát és vagy 20x több kapuralövése volt, fél gőzzel is lenyomtam szegényt. Aztán jött Tavaszi és Yoszi izgalmas és intenzív HALO meccse, ahol végülis nem tudjuk ki lett a győztes, de igen jó kis meccs volt. :D

Yoszi a raj
Ezután jött az, hogy Yoszi elment egyet Forma 1-ezni, ahol a 14 éves Katalinka csúnyán rávert vagy 10 kört. Nem baj Yoszi, legalább lufit kaptál... ja nem. :D


Ezután leültünk filmkvízezni, ahol bár rettentő bugyuta kérdések voltak és Dave-nek idegesítő hangja volt, mint állat, azért jól elvoltunk, ezután már nem volt más teendőnk, elbúcsúztunk a helyszíntől, elkísértük Yoszit a megállóba, majd Tavaszival hazatértünk.
Keresd a hibát ?oszi nevében! :D


1 megjegyzés: