2015. április 27., hétfő

Cali PlayIt est 1. rész.

25.-én szombaton volt egy szép kis PlayIt, amire a Cali is hivatalos meghívást kapott. Annyira híres a Cali TF2-es csoport, hogy bizony a VIP páholy fölötti páholyban kaptunk helyet, 1. osztályú ételt kaptunk és pálmalevéllel legyeztek minket...

Ja nem! Fele olyan jó kiszolgálást sem kaptunk, mint Deserttől előző este, de azért elfogadtuk a dolgokat. A helyzet az, hogy a paraszt és az elit között tudtunk bemenni a rendezvényre, tekintve, hogy elővételi jegyeink voltak. Aki viszont nem elővételben vette, hanem helyszínen, nos azok aztán bekapták a legyet a több órás hosszú sorokban, ráadásul a nap is elég erősen rájuk sütött. Aztán volt még az elit részleg, akik elővételben és drágább jegyet vettek, ők voltak a Deluxe-osok, akik ingyen ruhatárat kaptak amellé, hogy előbb bemehettek. Szép volt!

De még mielőtt bementünk volna, kezdeném azzal, hogy 2 csapatra voltunk osztva, lowász, Fappy és Ancsy volt az egyik csapat, míg a másik nymphen, guf, guf 2 osztálytársa, és én. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy nymphennel kb 3 órát vártunk guf vonatára, miután felhívott és azt mondta, hogy 5 perc múlva beérnek. Kis gecije jól megváratott minket.

Szóval miután beért gufi vonata, így 5-ösben elindultunk a Syma felé, ekkor derült ki, hogy lowászék is késni fognak, így legjobb lesz, ha a Syma-nál találkozunk a megbeszélt Keleti helyett. Hozzáteszem negyed-fél 11 helyett fél 12-kor sikerült találkoznunk a másik csapattal. Nálam volt Fappy jegye, köszönjük micinek, és mikor akartam kihúzni a táskám mélyéből elszakadt a jegy, de nem geciztek annyira a ellenőrzők, bár számon kérték, elvégre elvettem a munkájukat, eggyel kevesebb jegyet tudott elszakítani az őr, így hát bizony nem kap prémiumot arra a napra, sajnálom... :/

Ja igen, azt kihagytam, hogy "találkoztunk" M4rv-val is, ám nem tudtuk, hogy ő az, ő meg még annyira sem tudta, hogy mi vagyunk azok, így elsétáltunk mellette. Bár nymphen sejtette, hogy ő lehet az, ám napszemüveg és rég találkozás végett nem szólítottuk le, később a csarnokban derült ki, hogy ő M4rv M4rv. Nem egy nagy darab gyerkőcről van szó, az NBA-be bármiféle próbameccs nélkül fölvennék, ez igaz, de azért mégsem olyan magas. Én sem vagyok alacsony gyermek, de a pár perces beszélgetés alatt megfájdult a nyakam, míg felnéztem rá.

Miután beértünk, sikerült összefutnunk moriartyval is, aki sajnálatos módon közölte velünk, hogy dexter nem jött. :c
Ez a moriartyra várunk kép. Jobbról: Fappy, guf, nymphen, én.
De sebaj, ekkor indult a hajsza, talán először azt hiszem a Gamestar standhoz mentünk, ahol Somi a munkatársára hárította azt a feladatot, hogy aláírja a mellemet. Somit egyébként úgy lehetett felismerni, hogy ha láttál szivárványt egy ember fején, akkor az tutira Somi volt. (: Somi munkájának támogatása végett nymphen vett egy csgo-s karkötőt, én megpróbáltam elhappolni Somi tollát, de nem engedett... :c

Pontosan nem emlékszem a menetrendre, azt hiszem talán ezután mentünk el a csgo standhoz bazso látogatásra, ám sehol nem találtuk, így aztán kis meccs nézés után lowász bele égni kezdett, így elmentünk a burgereshez, ahol hosszabb sor állt, mint a jegypénztárnál. Az első 10 perc után már látható volt lowász arcán a kárhozatra ítéltek kifejezése. Ekkor jött egy piros mágussüveges csávó, akit nem tudtam kire vélni, így megkérdeztem Fappyt, kinek is öltözött az a csávó, erre Fappy üldözőbe vette, és kiderült, hogy a középkori tábort jött promózni és nincs különös célzata a ruhájának. A következő 20 perc is hasonlóképp telt, ezért arra jutottunk, hogy elmegyünk a Mortal Kombathoz, ahol 16 éven aluliakat nem engedtek be, így gufi is csak szigorúan az engedélyemmel jöhetett be, végig fognom kellett a kezét ráadásul... A kivetítőn ekkor éppen a piros inges Iván gyalulta a népet. Mi is beálltunk a kipróbálható játékgépekhez, ahol is Fappy kegyetlenül elkente a számat, míg gufi nymphenét. :D Ezután találkoztunk a kék scout hölggyel, akinek volt egy piros scout párja, ám ő éppen Mortal Kombatozott a fényképezésünkkor, de nem zavartuk, mert elég nagy transzban volt a játék végett. :)


A képen szereplők jobbról: Fappy, kék scout lány, én. Valen már rámírt, hogy ha ismerjük a lánykát, szívesen várja a Cali mumble-n. Fappy is megsúgta, hogy lerendezné egy scout 1v1-ben, és tekintve, hogy a leánynak sandman van a válltáskájánál, így kevesebb HP-val is indul.

Megint kimaradt egy mozzanat, mégpedig a Mortal Kombat alatt még találkoztunk egy Boba Fett-tel is. és tekintve, hogy egyik kedvenc karakteremről van szó, őt is leszólítottuk.


Még a könny is kicsordult a szememből. :')

Ezután jött a körbenézés, megnéztük a Minecraft részleget, a Media Markt-ban kapható gyengébbnél gyengébb cuccokat, megnéztük, ahogy Imi püföli Mortal Kombat 1-ben VR Janit, ahogy elsétál mellettünk Sirius, aztán megnéztük a retro gépeket is, a mobilokat kihagytuk, tekintve, hogy nekem egy nagyon faja kis Lumiam van, amire nymphen annyira irigy, hogy nem igaz.. :D Hozzáteszem, a társaságunk minden tagjának 3 mérettel nagyobb mobilja van, mint nekem, de ez nem szégyen egy cseppet sem... Mondom nem az... Hagyj már békén! IGEN NEKEM IS KELLENE EGY ÚJ!!

Néztünk kis LoL-t, kosárlabdát, FIFA-t, SC2-őt, Gamestar-os pultos lányt, aztán annak biztonsági őr barátját... hajj mi is volt még? Ja igen, a csgo meccs. Jó időre leültünk csgo meccset nézni, talán 3 órán át néztünk egy meccset, ahol torkunk szakadtából üvöltöttük, hogy HAJRÁKOS! Ja meg a 3 és fél méteres Karcsinak is szurkoltunk. Igazából egyikünknek sincs semmi köze a magyar csgo-sokhoz, de volt egy DeadFox, akinek neve hasonlít Desert Fox-éhoz, ezért nekik szurkoltunk. Sajnos ők idő előtt kiestek, talán 4.-ek lettek? Nem biztos. Ancsy néha tartott egy-egy cigiszünetet, ekkor a felszabadult széket vadállatként örző lowász volt az, akit majdnem kizavartak, ám előtte a mentők vitték el szegény srácot, aki megkérdezte, szabad-e a hely, nem volt szép látvány, hogy törött kézzel kellett szegénynek törölgetnie a vérző orrát. :S

Aztán lowászék csapata elhagyta a PlayIt-et, így maradtunk nymphennel és gufival. Idő közben moriarty is elment, de ő már jóval korábban szétvált tőlünk. Végül összefutottam tanítványommal is, így hát nem maradhatott el a közös kép sem:


Öhmm, ezután mi is volt? Nem is tudom igazából már mi hogyan ment, végül sikerült összefutni bazsoval, az sem állított meg engem a vele való kézrázásban, hogy staff only kereten belülre mentem. Igazából lehet azért néztek furán rám, de nem szólt senki, csak bazso említette, hogy ez igazából belsős sátor. :D Megjósolta a csgo döntő végkimenetelét, és mostmár nyugodtan elmondhatom, hogy bunda volt az egész, ugyanis bazso előre tudta, hogy ki fog nyerni...

Ezután végignéztük a Mortal Kombat döntőt, ahol olyan kombókat láttunk, hogy rendesen leizzadtunk. A győztes kapott egy szép kis övet, egy MK brutál editiont, vagy mi, ilyen gyűjtői doboz, meg még pár kutya fasza is a zacskó része volt.

Ezután átmentünk a youtube standhoz, ahol mit ad isten, szintén Mortal Kombat ment. :D Abban a kevés kis fél órában is, de jót nevettünk a marhákon. (: Ekkor azonban gufnak indulnia kellett, és tekintve, hogy nymphen az idegenvezető, hát elkísértük őket. Sikerült időben odaérnünk, még innivaló vétele is belefért, aztán búcsú és ekkor következett a Cali party 2. felvonása, de ez a következő cikkben... Kellemes olvasást. :)

1 megjegyzés:

  1. Nemsokára indul a n1ven-ellenes blog! Részletek hamarosan.... Kellemes olvasgatást! :)

    VálaszTörlés