2014. május 6., kedd

Turbine kupa magyar részleg!


Tegnapi nap alkalmával le is zajlott ez a rövid kis kupa, elég sok jelentkező vett részt, és pár magyar csapatot/játékost is megtalálhattunk rajta, ráadásképp nem is rossz eredménnyel végeztek.

2 csapatunk a Game Over és a Gibusz Düdz is zászlókat rabolt nem kis mennyiségben, előbbi Lowest Bracket Group A-ban, míg utóbbi Low Bracket Group B-ben vett részt. Game Over-nek hamar véget ért a kupa, ők a csoportkörök végeztével búcsúztak a kupától, ugyanis 3 meccsből 3-at vesztettek, ám a Gibusz Düdz elég szépen haladt, csoportmeccseiket mind megnyerték.

Ezután következett az egyenes kiesés, rögtön a nyolcaddöntővel, ahol a románoknak adhattunk egy bosszúszomjas pofont a foci VB miatt, amit meg is tettünk, olyannyira, hogy azóta is csíp a tenyerem. (Érdemes megemlíteni, hogy merc-nek Shampoo-t akarták hívni, akinek nem kis tapasztalata van Div 1 környékén...) Ezután a The Nebulae csapata jött, akiket talán még könnyebben sikerült elvernünk, volt egy beugrójuk és elég nagy fejetlenség volt a csapatukon belül, ezután jött a döntő... mégpedig a Sadboys ellen, akiket csoportkörben sikerült a szőnyeg alá söpörnünk, ezúttal azonban kiélesítették taktikájukat, az állandó engijukkel az idegeinkre mentek és sikerült elhappolniuk rögtön az elején párszor a táskát, offclass ide vagy oda, elég ügyesen játszottak, de azért a tetves, mocskos kurva anyjuka... ja, úgy értve, szép volt srácok.

Meccs közben és után elég letörtek voltunk, de azért érdemes megjegyezni, hogy Div 5-ös csapatokkal teli kupán 2. helyezést elérni nem kis teljesítmény!

Részt vett még a kupán mici a cc//Europe színeiben, ők Higher Bracket elődöntőjében estek ki, valamint Birdy (Release the Kritz!), aki szintén Low Bracket-ben indult, ám szerencséjükre nem futottak össze a GiB-bel, ők is az elődöntőig jutottak, szintén a Sadboys-tól kaptak ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése